Noha Jim Gordon nem rendelkezik a legnagyobb rocksztárok ismertségével, a ’60-as évek elejétől a ’80-as évek hajnaláig ott volt. Gyönyörű nőkkel járt, London és Los Angeles között jet-zett, úgy bulizott, mint egy rocksztár. Több száz felvételen keresztül, amelyek több tucat Top 10-es slágert eredményeztek, a korszak egyik legkeresettebb session-dobosaként végzett munkája lenyűgöző albumok sorát ontja magából.

De sajnos ez egy zseniális Grammy-díjas zenész szomorú története, aki minden idők legnagyobb dalszerzőivel dolgozott együtt, aki olyan klasszikusokhoz játszott és tette hozzá a varázsát, mint a “Layla” (a zongora refrénjének társszerzője is volt), valamint George Harrison három albumát és legszebb pillanatát, az All Things Must Pass című albumot.

Jim Gordon szilárdan megbízható profi session-dobosként volt ismert, aki a session-zenészeknek fizetett szokásos díjazás háromszorosát is el tudta érni.

Karrierjét 1963-ban, tizenhét évesen kezdte a slágergyáros Everly Brothers kísérőjeként, majd Los Angeles egyik legkeresettebb felvételi session dobosává vált (a legendás stúdiódobos, Hal Blaine pártfogoltja volt, aki több mint 35 U.John Lennon, George Harrison, The Everly Brothers, Frank Zappa, Leon Russell, Traffic, Gordon Lightfoot, Seals & Crofts, Jackson Browne, Joan Baez, Bread – Gordon mindannyiuknak megadta a ritmust, számtalan stílusban játszott.

Karrierje csúcsán Gordon állítólag annyira elfoglalt volt stúdiózenészként, hogy minden nap visszarepült Las Vegasból Los Angelesbe, hogy két-három felvételt készítsen, majd időben visszatért, hogy eljátssza az esti show-t a Caesars Palace-ban.

1969-ben és 1970-ben Gordon a Delaney & Bonnie együttes kísérőzenekaraként turnézott, amelyben akkoriban Eric Clapton is játszott. Clapton később átvette az együttes ritmusszekcióját. Amikor úton volt, Gordon egyfajta teherré vált, a hatalmas mennyiségű italnak és drognak való kitettség rendkívül zavaró oldalát hozta ki a személyiségéből: a legjobb esetben ambiciózus és manipulatív, a legrosszabb esetben erőszakos.

Gordon személyiségzavara jelentős szerepet játszott a Derek and the Dominos bukásában. Sőt, ami még súlyosabb, 1983-ban ez vezetett ahhoz, hogy Gordont gyilkosságért elítélték. 1983. június 3-án Gordon a 72 éves édesanyja, Osa hollywoodi otthonába hajtott, egy kalapáccsal megtámadta, majd halálosan megszúrta. Azóta is börtönben van.

A skizofréniát diagnosztizálták nála, de csak 1984-es tárgyalásán kapta meg a megfelelő diagnózist. Annak köszönhetően, hogy ügyvédje a kaliforniai törvények megváltozása után nem tudott az elmebajra hivatkozni. Gordont 1984-ben tizenhat évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

Most, a feltételes szabadlábra helyezésnek csak halvány esélye van, Jim Gordon az az ember, akit a rock & roll elfelejtett. Kivéve talán egy rövid pillanatot 1993. február 24-én, amikor Eric Claptonnal együtt megkapta a rock dalszerzői Grammy-t a “Layla”-ért.

Amikor tehát legközelebb John Lennon “Imagine”-jét, Stephen Bishops “On and On”-ját, Glen Campbell “Wichita Lineman”-jét vagy Steely Dans “Rikki Don’t Lose That Number”-jét hallod, figyelj oda minden idők egyik legnagyobb dobosának ütemére.

Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.